A román nemzeti bank szerdai közlése szerint a külföldi tőkeberuházások elérték a 2,299 milliárd eurót az első nyolc hónapban, ami 846 millió euróval haladja meg a tavaly ugyanebben az időszakban jegyzett 1,453 milliárd eurós értéket. Az idén az első negyedévben 55 százalékkal volt nagyobb a külföldi beruházások aránya.
Az idén a legtöbb pénz, 476 millió euró márciusban érkezett Romániába, majd július következik 425 millió euróval. A leggyengébb hónap február (110 millió euró) és május (123 millió euró) volt.
Tavaly a közvetlen külföldi tőkeberuházások 10,7 százalékkal, 2,42 milliárd euróra csökkentek a 2013-ban jegyzett 2,71 milliárdról, ami csúcsnak számított a 2008-ban kezdődött gazdasági válság utáni időszakban. 2008-ban 9,496 milliárd euró áramlott a román gazdaságba, miután Bukarest 2007-ben csatlakozott az Európai Unióhoz.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le