Sabine Lautenschlaeger, az ECB hat tagú igazgatóságának egyik német tagja hétfőn meglepő módon már nyilvánosan kritizálta a központi bank további monetáris lazítással kapcsolatos terveit - tudósít a Reuters. Azt, hogy az Európai Központi Bank központi testületeiben éles vita folyik a monetáris lazítás szükségességével és mértékével kapcsolatban régóta ismert volt a piaci szereplők körében, az viszont viszonylag ritkán fordul elő a hírügynökség szerint, hogy ezek a törésvonalak a nyilvánosságra is kerülnek.
Az ECB elnöke, Mario Draghi pénteken mutatta be, hogy szerintük az ECB kvantitatív lazítási lépései, amelyek keretében államkötvényeket vásároltak, hogyan segítették az eurózóna gazdaságát, s ígéretet tett arra, hogy növelik a program nagyságát, ha szükségét látják.
Hétfőn azonban Lautenschläger azt mondta, a laza monetáris politikának is megvannak a maga korlátai, s a pénznyomtatás elsődleges célja a túlságosan lecsökkenő infláció stabilizálása kell legyen. Nem látok semmilyen okot további monetáris politikai lépések megtételére, különösen nem az eszközvásárlási program kiterjesztésére - mondta mindezt tíz nappal azelőtt, hogy az ECB testületének következő ülésére sor kerülne.
Lehet, hogy időt tudunk vele vásárolni, azonban nem segítünk azokon a strukturális problémákon, amelyek miatt lanyha a gazdasági fellendülés. Inkább az eddig megtett számtalan masszív erőfeszítésnek kellene időt adjunk, hogy teljes hatásukat ki tudják fejteni - tette hozzá. Egy ilyen lépés előtt alaposan mérlegelni kell a hozzá kapcsolódó költségeket és kockázatokat.
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Elindult a lavina: ez lehet a következő ország, amelyik betiltja a Facebookot