A portugál mellett immáron a lengyel is hivatalos nyelv a Brazília déli részén lévő Rio Grande do Sul tartományban található Áurea kisvárosban - jelentette a Notes from Poland. Először fordul elő a dél-amerikai országban, hogy a hatóságok beleegyeznek egy ilyen szabály bevezetésébe.
A kisvárost 1906-ban alapították lengyel emigránsok. A 3600 lakosú településen jelenleg is 90 százalékban az ő leszármazottaik élnek, ennek megfelelően a lengyel szimbólumok mindenütt láthatók az utcákon és a házakban. A lengyel nyelv elismertetését egy a közösséget képviselő civil szervezetnek sikerült elérnie.
Iskolák és kulturális örökség
Az első siker után erősíteni akarják a lengyel nyelv oktatását az iskolákban, illetve további oktatási és kulturális programokkal színesítenék a hagyományápolást. A döntés különösen annak tükrében jelentős, hogy az elmúlt évtizedekben voltak olyan időszakok, amikor az állam a nemzeti egységet igyekezett összekovácsolni a brazil társadalom származási és kulturális sokszínűségének rovására.
Becslések szerint összesen hárommillió lengyel származású ember él Brazíliában. Elődeik a 19. századtól kezdve kezdtek kivándorolni az amerikai kontinensre, amikor Lengyelországot felosztotta egymás között Oroszország, Poroszország és Ausztria, megágyazva a legendás orosz-lengyel és német-lengyel kölcsönös ellenszenvnek.
Összesen 18-20 millió lengyel felmenőkkel rendelkező ember élhet a világ 80 országában. A legnagyobb diaszpórák az Egyesült Államokban, Németországban, az Egyesült Királyságban és Brazíliában találhatók.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is