A szlovák görbe nagyon hasonló az angliai fertőzött területek görbéjéhez. A mutálódott vírus jelenlétére utal az is, hogy magas a fertőzöttek aránya egyes marginalizálódott közösségekben - idézi a portál a minisztert.
Krajcí állítása szerint Szlovákia összes jelentősebb laboratóriumában képesek kimutatni a PCR mintákból a koronavírus új, fertőzőbb változatát, sőt, az antigén tesztek is kiszúrhatják a mutálódott vírust. Hozzátette: az új variáns magas reprodukciós száma miatt 40 százalékkal nehezebb küzdeni ellene, mint az eredeti típus ellen.
Kapcsolódó
A betegség lefolyása ugyanakkor nagyon hasonló a mutálódott vírus esetében is. A miniszter utalt rá, hogy a lakosság teljes megfertőződése fenyeget, aminek következtében összeomolhat az egészségügyi ellátórendszer - olvasható a portálon.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező