A román vízügyi hatóságok szerda délután azt valószínűsítették, hogy az Olt töltése nem bírja ki a megáradt folyó nyomását, és fokozott a gátszakadás veszélye. Azt is jelezték, hogy ha bekövetkezik a gátszakadás az áradat elönti a Kovászna megyei Köpec falut, mely közigazgatásilag Barót városhoz tartozik. Lázár Kiss Barna, Barót polgármestere szerda délután elrendelte Köpec kiürítését. A rendelet 130 házat, és mintegy 300 személyt érintett. A helybéli lakosok többsége azonban megtagadta a háza elhagyását, aláírásával vállalta, hogy saját felelősségére otthon marad.
Csütörtökre virradólag Ioan Denes víz- és erdőügyi miniszter a helyszínen tájékozódott a kialakult helyzetről, és megpróbálta rávenni az embereket a távozásra, sikertelenül. Csütörtök délben Carmen Dan belügyminiszter érkezett a helyszínre.
A miniszter a sajtónak nyilatkozva elmondta: azért utazott az árvíz által veszélyeztetett térségbe, hogy tájékoztassa az embereket a veszélyről, amelynek kiteszik magukat. Hozzátette: a lakosság erőszakos kiköltöztetését is elrendelhetik, de erről csak a baróti, vagy a Kovászna megyei katasztrófavédelmi bizottság hozhat döntést.
A vízügyi hatóságok csütörtökön azt közölték, hogy csökkenni kezdett a vízszint az Olt folyón. Hozzátették: a köpeci töltés eddig kibírta az ár nyomását, de a veszély nem hárult el. Carmen Dan belügyminiszter közölte: a hét végéig további esőzések várhatók a térségben.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett