A szerb kormány elfogadta azt a törvénymódosítási javaslatot, amelynek értelmében nem kell évente két alkalommal műszaki vizsgára vinni a 15 évnél idősebb személygépkocsikat - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó.
A törvénymódosítási javaslat értelmében megszűnik a nulladik műszaki vizsga is, amely az új autókra vonatkozott volna.
A műszaki vizsgáztatás szigorítása a nyár közepétől lépett életbe. Az ezzel foglalkozó állomásoknak fotókkal is dokumentálniuk kellett az engedélyeket, például a rozsdásodás bizonyítására. Az elbukott autókat három napon belül lehetett visszavinni vagy a bontóban végezték.
Az intézkedés célja a nagyon öreg nyugati autók magánimportjának visszaszorítása volt, ám igen nagy elégedetlenséget szült.
A fotó forrása: Reuters.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére