Az Európai Tanács közölte, hogy az ajánlás célja a szegénység és a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem mellett a magas foglalkoztatottság elérése azáltal, hogy
a minimáljövedelem bevezetése elő kívánja mozdítani az elegendő anyagi forrással nem rendelkezők számára az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférést, valamint a munkaképes lakosság munkaerőpiaci integrációját.
A tanács azt ajánlja, hogy a tagállamok határozzák meg a minimumjövedelem szintjét, figyelembe véve az összes jövedelemforrást, a háztartások sajátos szükségleteit és hátrányos helyzetét, az alacsony keresetűek vagy minimálbért keresők jövedelmét, az életszínvonalat, a vásárlóerőt, valamint az árszinteket és azok alakulását. Globális kutatás alapján összegyűjtöttük, hogy egyes országokban mekkora a minimálbér összege és az élelmiszerkosár a minimálbér mekkora részét teszi ki.
Nemek közötti egyenlőségre tett javaslatot a tanács
Az uniós tanács azt is javasolja, hogy a nemek közötti egyenlőségnek, a jövedelembiztonságnak és a gazdasági függetlenségnek a nők, a fiatal felnőttek és a fogyatékossággal élők esetében kérelmezni lehessen azt, hogy a minimumjövedelmet a háztartás egyes tagjainak nyújtsák.
Ajánlott emellett, hogy a tagállamok az államháztartás fenntarthatóságának megőrzése mellett legkésőbb 2030-ig fokozatosan érjék el a jövedelemtámogatás megfelelő szintjét. Az illetékes tagállami hatóságoknak továbbá rendszeresen felül kell vizsgálniuk és adott esetben ki kell igazítaniuk a minimumjövedelem szintjét.
A tanács az MTI szerint kiemelte, az erős szociális védőháló nemcsak javítja a munkaerőpiactól leginkább eltávolodottak szociális és egészségügyi helyzetét, hanem tartós társadalmi és gazdasági előnyöket is biztosít az Európai Unió számára, igazságosabb, összetartóbb és ellenállóképesebb társadalmakat hoz létre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten

Saját szemével láthatja, ahogy egyszerre öt terepjáró fordul meg teátrálisan az M7-esen

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem
