A reggeli találkozó eredménye az, hogy ezen a ponton lényegében 14 tagállam jelezte azt, hogy támogatja a francia-német dokumentumot - mondta az MTI szerint Macron francia államfő, aki azonban az elosztási mechanizmust nem ismertette, csupán annyit árult el, hogy az új rendszer gyorsan és automatikusan működne.
Macron nem nyilatkozott arról sem, hogy pontosan mely országok lennének hajlandóak részt venni ebben az együttműködésben.
A Reuters hírügynökség a francia elnöki hivatalhoz közel álló forrásra hivatkozva úgy tudja, Németország és Franciaország mellett Finnország, Luxemburg, Portugália, Horvátország, Litvánia és Írország csatlakozna a francia-német kezdeményezéshez.
Macron arról is beszélt, hogy felkérte a tengeri mentést uniós támogatással végző líbiai kormányt: a jövőben ne zárják őrzött táborokba a menedékkérőket.
Matteo Salvini olasz belügyminiszter ugyanakkor Franciaország kudarcának nevezte a menedékkérők elosztásáról Párizsban rendezett informális miniszteri találkozót közleményében.
Heiko Maas német külügyminiszter szerint sem sikerült áttörést elérni a találkozón. A Földközi-tengeri mentések körüli alkudozásoknak véget kell érniük. A segítőkészek koalíciójára van szükség a kérdés rendezésére - tette hozzá Maas.
Olasz belügyminisztériumi források szerint a tengeren érkező illegális bevándorlási hullám által különösen érintett Olaszország és Málta ragaszkodott ahhoz, hogy a migránsok elosztására szolgáló ideiglenes mechanizmus mellett egy olyan rendszer is jöjjön létre, amely felváltva jelöl ki más országokban is biztonságos kikötőket a partra szállásokhoz.
Az EU tagországai régóta nem tudnak megállapodni abban, hogy milyen közös megoldást alakítsanak ki az Afrikából Európába irányuló illegális migrációra. A Földközi-tengeren át lélekvesztőkön elindulók legtöbbje Olaszországba kerül, de az olasz kormány tavaly óta erélyesen ellenáll annak, hogy ez továbbra is így legyen, követeli, hogy a többi tagállam is vegye ki a részét a migránsok befogadása jelentette teherből - írta az MTI-ra hivatkozva a hvg.hu.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek