A kormány azzal számol, hogy a március végével záródó folyó pénzügyi évben a hazai össztermék 0,9 százalékkal nő az eddig várt 1,3 százalékos bővülés helyett. A kormány ugyancsak hétfőn közölt várakozása szerint a 2020 áprilisában induló pénzügyi évben a gazdaság 1,2 százalékkal nő.
Megfigyelők szerint túlzó a kormány derűlátása, szakértők egy jelentős része szerint ugyanis idén és jövőre egyaránt csupán 0,5 százalékkal nőhet a japán GDP.
Kapcsolódó
A japán gazdaság 2,2 százalékkal bővült az első negyedévben éves összevetésben.
A januári előrejelzéséhez képest a kormány azért rontotta GDP-növekedési becslését, mert a várt 3 százalék helyett idén csupán 0,5 százalékkal nő az export, ami a gazdaság egyik fő hajtóereje.
Júniusban Japán exportja már a hetedik egymást követő hónapban csökkent, a kivitel 6,7 százalékkal zsugorodott. A japán termékek legnagyobb felvevő piaca Kína, amelynek viszont lassul a gazdasági növekedése - írta az MTI.
Legolvasottabb
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap
Gulyás bejelentette, nem egyben jön a 13. havi és a 14. havi nyugdíj részlete
Befagyasztja a bevándorlási vízumokat Trump, európai országok is érintettek
Mindenki jobban jár, ha ma éjfélig megtankol
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval