„A közeli napokban jó eséllyel várható az első fontos mérföldkő: a jelenlegi többségi tulajdonos és a Mol közötti tárgyalásokban az első fontos megállapodás már a következő napokban létrejöhet a Gazprom Nyeft és a Mol között” – jelentette be Szijjártó Péter Belgrádban Dubravka Gyedovics szerb bányászati és energiaügyi miniszter oldalán.

A külügyminiszter elmondta, hogy a magyar kormány azért támogatja a Mol vásárlási szándékát, mert ez jelentős előrelépést biztosít a közép-európai térség energiaellátásának biztonsága szempontjából.

Ez Szijjártó szerint a pozsonyi, a százhalombattai és a pancsovai kőolajfinomítók integrált működését eredményezi majd, tehát itt elsősorban a pancsovai finomító megszerzéséről van szó, ugyanakkor vannak jelek arra, hogy a Mol a legnagyobb szerb olajvállalatban, a NIS-ben található teljes orosz tulajdonhányadra pályázik.

Szijjártó bejelentését megerősítette Dubravka Gyedovics is, aki elmondta, hogy a NIS orosz tulajdonrészének értékesítési folyamata a hét végére lezárul és így a pancsovai olajfinomítóban is újra megindulhat a munka, amit az amerikai szankciók miatt kellett leállítani még tavaly novemberben.

A magyar tárcavezető arról is beszélt, hogy a Mol megnövelte a kivitelét és jelenleg a legnagyobb üzemanyag-importőr Szerbiában, szerbiai üzemanyagdepói a maximumon vannak, az utóbbi hetekben 20 százalékkal megnőtt a forgalom a Mol benzinkútjain és a magyar kormány abban is támogatta Szerbiát, hogy az Egyesült Államok szüntesse meg vele szemben a szankciókat. Hozzátette,

 a Mol a szerbiai NIS többségi részvénycsomagját szeretné megvásárolni, és nem igazak azok a sajtóban megjelent hírek, miszerint csak piacot akar szerezni és bezárná a pancsovai finomítót

Szijjártó Péter ezután tudatta, hogy Magyarország és Szerbia kormányközi megállapodást fog kötni, amelyben lefektetik a stratégiai olajipari együttműködésnek kedvező környezet alapjait, valamint rögzítik, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a két ország között tervezett kőolajvezetéknek.

A tárcavezető nyilatkozata után újabb lendületet vettek a Mol-részvények. Az árfolyam már 2 százalékkal magasabb a szerdai záróértéknél.