Az argentin szövetség (AFA) honlapjának szűkszavú közleménye szerint közös megegyezéssel bontották fel az edző szerződését, ami 2022-ig szólt.
Az AFA kedden még azt közölte, egyelőre Sampaoli marad a kapitány - sőt az U20-as válogatott irányítását is rábízták -, és sorsáról a végrehajtó bizottság július végén dönt majd.
Kapcsolódó
A trénert bő egy évvel ezelőtt vásárolta ki sevillai szerződéséből az argentin szövetség. Médiainformációk szerint menesztése esetén 17 millió euró járt volna neki, de megállapodásuk értelmében beérte 1,4 millióval.
Az oroszországi világbajnokságon az argentinok a későbbi győztes franciáktól kaptak ki a nyolcaddöntőben.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat