A tőkemenekítés csak az idei első negyedévben meghaladhatja az éves orosz hazai össztermék (GDP) 3 százalékát - jósolták az elemzők.
Az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai közölték: becslésük szerint az év kezdete óta nettó 50 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki Oroszországból a magánszektorbeli intézményi befektetők. Ez az éves orosz GDP-érték 2,5 százaléka.
A ház szakértőinek számításai szerint ha a tőkemenekítés a következő hetekben is a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor az orosz gazdaságból kivont tőke nettó értéke elérheti a 70 milliárd dollárt - az éves orosz GDP 3,2 százalékát - az idei első negyedévben.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött