Az amerikai pénzügyminisztérium honlapján szereplő adatok szerint a márciusi deficit 146,9 milliárd dollár volt, ami 29,6 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Szakértők nagyobb, 180 milliárd dolláros hiányra számítottak.
Márciusban a költségvetés bevétele 8,5 százalékkal, 228,81 milliárd dollárra nőtt, a kiadása eközben 10,4 százalékkal, 375,76 milliárd dollárra csökkent.
Kapcsolódó
Az Egyesült Államokban októberben kezdődött az új költségvetési év. Az októbertől számított halmozott hiány 691 milliárd dollár volt, 15,3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi 600 milliárd dollárnál - írta az MTI.
A hat hónapban éves összevetésben a bevétel 0,7 százalékkal nőtt, a kiadás 4,9 százalékkal bővült.
A Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) a folyó költségvetési évre 897 milliárd dollár hiányt vár (ami a GDP 4,2 százaléka) és úgy véli, hogy 2022 és 2029 között egyszer sem lesz kisebb a deficit ezer milliárd dollárnál.
A tavaly szeptember végével záródott évben a költségvetési hiány 17 százalékkal, 779 milliárd dollárra emelkedett, ami a GDP 3,9 százaléka volt. Egy évvel korábban a GDP-arányos hiány kisebb, 3,5 százalék volt.
Utoljára 2001-ben zárt éves aktívummal az amerikai költségvetés. A legnagyobb hiány eddig 2009-ben volt, 1410 milliárd dollárral, ami a GDP 9,8 százalékának felelt meg.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ