Az intézmény honlapján közzétett közlemény szerint a mintegy 38,5 millió lakosú Lengyelországban mintegy 21,5 ezer fehérorosz állampolgár rendelkezik érvényes lengyel tartózkodási engedéllyel. Közülük 15 ezren lengyel nemzetiségűek, akik a magyar igazolványhoz hasonló jogokat és kedvezményeket biztosító, állandó tartózkodási engedély kiadására is feljogosító, úgynevezett lengyel kártyával rendelkeznek.
Fehéroroszországban a legutóbbi, 2010-es népszámlálás alapján mintegy 295 ezer fős lengyel kisebbséget tartanak számon, a csoport folyamatosan zsugorodik.
A csoport másik, mintegy 5,5 ezer fős része ideiglenes, legfeljebb három évre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezik. Feltehetőleg ők azok, aki nem jogosultak a lengyel kártya alapján az állandó tartózkodásra, vagyis nem lengyel nemzetiségűek. Közülük 54 százalék munkavállalás céljából kérte a lengyelországi tartózkodást, 24 százalék a családegyesítés, 14 százalék pedig a tanulás miatt.
Lengyelországban a fehérorosz állampolgárok mindenekelőtt a két ország határához közeli Podlasiei vajdaságban és a lengyel fővárost, Varsót is magában foglaló Mazóviai vajdaságban telepednek le.
A közzétett adatok szerint Lengyelországban jelenleg mintegy 383 ezer külföldi rendelkezik tartózkodási engedéllyel. A legnagyobb, 187 ezer fős csoportot ukrán állampolgárok alkotják. A német állampolgárok 21 ezren vannak, 12 ezer fős a vietnamiak csoportja, az orosz állampolgárok pedig szintén 12 ezren élnek Lengyelországban.
A statisztika nem foglalja magában az országban átmenetileg, például a vízum alapján tartózkodó személyeket.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!