A Fidesz-frakció minden képviselője és munkatársa már legalább két koronavírus elleni védőoltáson van túl, és folyamatos a harmadik, emlékeztető oltások felvétele – válaszolta a 24.hu kérdésére a frakciója.
A Demokratikus Koalíció kilencfős frakciójából szintén mindenki legalább két oltással rendelkezik, hatan pedig már a harmadik oltásukat is megkapták.
Az oltások beadatásában legjobban a Párbeszéd frakciója áll: mind az öten felvették az emlékeztető oltást is. Az MSZP 15 tagú frakciójából mindenki megkapta a második oltását, tizenegyen a harmadikat is felvették, és a többiek is tervezik beadatni az emlékeztető oltást.
Az LMP hatfős frakciójában mindenkinek van legalább két oltása, hárman pedig már az emlékeztető dózist is megkapták, és a többiek is felveszik azt, amint lehetőségük nyílik rá.
A Jobbik nem közölt adatokat képviselőinek oltottságáról, mivel szerintük az adatigénylés olyan adatkörbe tartozik, amely nem adható közre, tekintettel a GDPR rendelkezéseire és arra, hogy az egészségi állapotra vonatkozó információ különleges adat. Ettől a közszereplők az oltás tényét nyilvánosságra hozhatják, így tett Jakab Péter frakcióvezető is, miután megkapta a harmadik adag vakcináját is.
A KDNP frakciója egyedüliként nem válaszolt a portál megkeresésére. A 13 független és egy nemzetiségi képviselőből tízen válaszoltak.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót