A magyar nyugdíjasok rezsire (azaz lakásra, vízre, áramra, gázra és üzemanyagra), valamint mindennapi élelmiszerre költenek a legtöbbet, előbbire jövedelmük 27,7 százalékát, utóbbira pedig 24,6 százalékát fordítják - derül ki az Allianz International Pensions 32 európai országra kiterjedő elemzéséből.
Ugyanez a sorrend az EU átlagában is, ám a rezsi súlya magasabb (32,7 százalék), az élelmiszeré pedig alacsonyabb (17,8 százalék). Az uniós átlaghoz képest viszont a magyar nyugdíjasok arányaiban jóval több pénzt, havi jövedelmük 8,6 százalékát (EU-s átlag: 4,6) fordítják egészségügyi kiadásokra. Ennél csak a lettek, portugálok és a máltaiak költenek többet e célra.
A rezsi, az élelmiszer és az egészségügy után a rekreáció és kultúra következik a költekezési sorrendben, ez a havi kiadásaik 7,1 százalékát teszi ki, kissé lemaradva az uniós átlagtól (8,2 százalék). Az olvasásnál árnyalatnyi az eltérés, hiszen az EU-ban 1,3 százaléknyi a könyvekre, újságokra fordított pénz, míg Magyarországon 1,2 százalék. Ruhavásárlásban azonban nagyon visszafogottak a magyar nyugdíjasok, ebben csak a bolgárok, románok és a lettek költenek kevesebbet bevételeikhez képest.
A brit nyugdíjasok mottója: "az én házam az én váram", ennek megfelelően egész Európában ők költik jövedelmük legnagyobb hányadát (8,3 százalék) bútorokra, háztartási berendezésekre és otthonuk karbantartására. Magyarországon a havi kiadások 4,4 százalékát teszi ki az otthon szépítése, ami az uniós 5,4-es átlagot közelíti meg.
Az osztrák nyugdíjasok pedig imádják a szervezett üdüléseket, e célra havi jövedelmük 4,3 százalékát fordítják. Ezzel szemben a dán nyugdíjasok inkább önállóan szervezik utazásaikat, vagyis nem szívesen fizetnek az utazási irodák szolgáltatásaiért. Meglepő módon a montenegrói nyugdíjasok költenek legtöbbet ruházatra és cipőre (havi jövedelmük 6,1 százalékát). Őket Málta és Görögország követi a sorban. A magyarok megközelítőleg az európai átlagnak megfelelő arányú összeget adnak ki e célra.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon