A Saipem olasz konszern vezette konzorcium újabb szerződésmódosítást követel, ellenkező esetben annak felmondásával fenyeget. A megállapodás tárgya a swinousciei cseppfolyósított földgáz (lng) terminál építése, ami legfontosabb eleme a lengyelek orosz gázszállításoktól való függése csökkentésének.
Befogadóképességét évi 5 milliárd köbméterre tervezték, ez nagyjából az ország gázbehozatalának felét teszi ki. A kikötőnek és berendezéseinek már az év közepére el kellett volna készülniük, de az olaszok még tavaly elérték, hogy a határidőt az év végéig hosszabbítsák meg. Most pedig az érte fizetett összeg felemelését követelik, egyértelműen kihasználva a Moszkvával egyre romló viszony következtében mind felszültebb lengyelországi hangulatot.
Kapcsolódó
Ennek ellenére Donald Tusk miniszterelnök sajtókonferencián jelentette be, hogy az lng-terminál építésében nem lesz jelentős újabb csúszás, az építkezést legkésőbb jövő év elején befejezik. Mint mondta, nyugtalanságra egyébként sincs ok, az ország gáztartalékai bőven elegendőek.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Bejelentés érkezett a SZÉP-kártyákról: őrült költési roham várható, az oka is kiderült
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Már csak néhány óra van hátra és minden megváltozik, jön a nagy fordulat
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Itt a vége: négyszáz év után lehúzzák a rolót, nem lehet többé levelet feladni a postán