Ez a fejlemény újabb jele annak, hogy Szalmán király fia, az országot ténylegesen irányító Mohamed bin Szalmán herceg hatalma megszilárdítása érdekében ártalmatlanítani akarja vetélytársait a trón megszerzésében - írja a 444.hu az MTI-re hivatkozva.
Ahmed bin Abdelaziz asz-Szaúdot, Szalmán király öccsét és Mohamed bin Najefet, az uralkodó unokaöccsét otthonukból állították elő és vették őrizetbe, mert "lázadást szítottak a király és a trónörökös hatalmának megdöntésére" - írta a Wall Street Journal. Ha bűnösnek találják őket, életfogytig tartó börtön- vagy akár halálbüntetést is kaphatnak - mondták a meg nem nevezett szaúdi források a lapnak. A The New York Times szerint rajtuk kívül őrizetbe vették még Najef herceg öccsét is.
Kapcsolódó
A BBC kommentárja szerint ők az uralkodó család legtekintélyesebb tagjai közé tartoznak. Az ország alapítójának befolyásos fia közül már csak a király és Ahmed él, míg Najef herceg belügyminiszterként fontos győzelmet aratott az Al-Kaida ellen, és három évvel ezelőttig első volt az öröklési sorrendben.
A szaúdi hatóságok egyelőre nem válaszoltak a hírügynökségeknek az üggyel kapcsolatos érdeklődésére. Mohamed bin Szalmán már a királyi család több más tagját, vallási vezetőket, üzletembereket és ellenzékieket bebörtönöztetett, többeket korrupció vádjával. A Reuters szerint Mohamed bin Szalmán attól tarthat, hogy a király halála esetén a család nem őt akarja majd a trónon, és más lehetséges trónörökösök akarják azt elfoglalni.
Szalmán király hajlott kora miatt 2017-ben adta át feladatainak nagy részét Mohamed nevű fiának. A CIA és több nyugati kormány szerint ő volt a felbujtója Dzsamál Hasogdzsi szaúdi emigráns ellenzéki újságíró 2018-as meggyilkolásának Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező