Nem kell atomfizikusi diploma annak megállapításához, hogy a világgazdaság újjáépülésében a koronavírus-járvány okozta válság után élen fognak járni azok az ágazatok, amelyek a környezet védelmét szolgáló termékeket, illetve azok alkatrészeit gyártják. A Lengyel Gazdasági Intézet (PIE) jelentése szerint Lengyelország nagyon ott van ennek a részben még új iparágnak a térképén - derül ki a Rzeczpospolita cikkéből.
Az Európai Unióban Lengyelország az ötödik, a világon a 15. az ilyenfajta termékek exportjában. Miközben az ország a szénalapú áramtermelés óriási súlyával küszködik, a megújuló forrásokból származó áramtermeléshez szükséges részegységek 32 százalékkal részesednek a teljes lengyel kivitelből.
Kapcsolódó
A környezetbarát iparhoz kapcsolódó áruk exportja 2010 és 2018 között harmadával nőtt a világon, miközben Lengyelország esetén kétszeres volt a bővülés. A következő években ez tovább fog folytatódni, részben a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének igénye miatt, részben azért, mert az újjáépülő világgazdaságban más ágazatok rovására nőni fog ennek súlya.
A PIE kiemeli a környezetbarát gazdaság termékei közül az elektromos autókhoz szükséges akkumulátorokat, amelyek gyártásában Lengyelországra kiemelkedő szerep vár Európában. Ezt támasztják alá az elmúlt időszak beruházásai, például a koreai SK és LG fejlesztései. A kínai Capchem szintén az akkugyártáshoz szükséges beruházás indít Godzikowicében. Várhatóan Lengyelország lesz az ázsiai befektetők kedvenc célpontja az ilyen típusú iparágakban.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező