Branislav Gröhling, Szlovákia oktatási minisztere kijelentette, hogy a koronavírus-megbetegedést általános betegségnek fogják tekinteni - adta hírül a pozsonyi Új Szó. Csak a pozitív koronavírustesztet produkáló diákok kerülnek majd karanténba, nem pedig az egész osztályok vagy az érintettekkel kapcsolatba lépett személyek.
Ezenfelül nem lesz kötelező a tesztelés az iskolákban, mint ahogyan a maszk és a reszpirátor viselése sem. Amennyiben azonban az országos tisztifőorvos megváltoztatja a maszkviselésre vonatkozó szabályokat, a minisztérium azokat követni fogja.
Újra vidám lesz az élet
A miniszter elmondta azt is, hogy az új tanévtől kezdődően engedélyezik a sítanfolyamokat, az osztálykirándulásokat, valamint a nyílt napokat, továbbá az iskolai rendezvények esetében sem lesznek érvényben korlátozások.
További változás, hogy a szülők a következő tanévtől kezdődően három helyett öt egymást követő napon is igazolhatják gyermekeik hiányzását. Ennek megfelelően amennyiben beteg a gyermek, de a szülő úgy ítéli meg, orvoshoz nem kell vele mennie, maradhat otthon pár napig.
Kukába kerülnek az oltások
Eközben az országban a sok új fertőzés ellenére alacsony az emberek oltási hajlandósága. Az 50 felettiek közül például egy hónap alatt csak kilencezer ember oltatta be magát a negyedik koronavírus-oltással. Szlovákiában 2,5 millió dózis vakcina van, amiből 189 ezer Moderna-termék szavatosság a raktárban járt le, és továbbiak is hasonló sorsra juthatnak. Ennek valószínűségét növeli, hogy szeptembertől már a továbbfejlesztett, az omikron koronavírus-változat ellen is védő oltások érkeznek az országba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe