A lap szerint a régi típusú adózárjegyek kifutóban vannak, az újak nyomtatására vonatkozó közbejegyzési pályázat pedig még nem zárult le. Az importőrök között az illetékes vámhatóságok már kiosztották az utolsó zárjegyeket, a raktárkészletek kifogytak.
Az orosz alkoholimportőrök szövetségétől (SzIAL) származó értesülések szerint több forgalmazó, köztük a Bacardí fennakadásokról vagy leállásról panaszkodott. A külföldi borok behozatalára szakosododott Simple Group zárjegy-készletei szeptemberig tartanak ki.
A probléma a kiskereskedelmi forgalmat egyelőre nem érinti, de a Kommerszant által megszólaltatott szakértők szerint az orosz állam súlyos adóbevételektől eshet el, ha a helyzet a lehető leghamarabb nem rendeződik.
Az orosz kormány 2015-ben határozott arról, hogy 2016. szeptember 1-ig engedélyezi a külföldről behozott szeszesitalok régi adózárjeggyel történő forgalmazását. Az orosz pénzügyminisztérium június közepén jelentette be, hogy kidolgozta a vonatkozó kormányrendelet módosítását, amely alapján további egy évvel meghosszabbíthatnák az alkoholos italok régi típusú zárjeggyel való behozatalát.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben