Noha a háztartások jellemzően pesszimistábbnak mutatkoznak a vállalati szférához képest, a most tapasztalt hangulatkülönbség a két csoport között egészen rendkívüli - írja az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóság által készíttetett fogyasztói és üzleti felmérésekre hivatkozva a G7. Hasonló helyzet 2006 nyarán fordult elő, amikor a Gyurcsány-kormány az adó és a rezsiköltségek emelkedését jelentette be (például a gáz ára átlagosan harminc százalékkal növekedett, az egyéni vállalkozókat érintő eva adókulcsa 15-ről 25 százalékra változott
Egyértelmű párhuzam persze nem vonható a két időszak között, hiszen idén már a rezsicsökkentés részbeni feladásának és a kata megszüntetésének bejelentése előtt is meredeken romlott a háztartások fogyasztói bizalma.
Sokk és fokozatos sokk
Az infláció következő évi alakulásával kapcsolatos szubjektív véleményeket mérő mutató is arról árulkodik: a 2006-os megszorítások bejelentése sokkszerűen érte a lakosságot), idén viszont meredeken, de fokozatosan nőt az erősödő inflációval számoló háztartások részesedése.
A vállalatvezetők és a lakosság által megfogalmazott gazdasági kilátások közötti különbségek fennállása egyáltalán nem szokatlan manapság, ahogy azt korábban bemutattuk, EU-szerte jellemző ez a tendencia. A háztartások rosszabbodó helyzete azonban a szűkülő fogyasztás révén átgyűrűzhet a vállalkozói szférába is, ha a cégek nem tudják már a megnövekedett költségeiket tovább hárítani a fogyasztókra.

HR-konferencia 2022
A cikk témájával bővebben foglalkozik az október 4-ei HR-vezetők Országos Konferenciája.
Legolvasottabb

Fico váratlan kijelentést tett, Orbán Viktor ennek nagyon nem fog örülni

Professzorok küldtek jelzést: ez nem maradhat így a magyar egészségügyben

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Azonnal indítsa újra a telefonját, és jobb lesz, ha holnap is ezt teszi

„Valaki magyarázza már el ennek a hibbantnak” - Trump csúnyán beszólt a leglelkesebb hype-emberének

Találat ért egy iráni urándúsítót, veszélyes szintű a sugárzás

Hazug temusok, hisztériás nőcik nyomulnak a neten, nincs menekvés előlük

Kiszámolta a KSH: ennyi emelést kérjen a főnökétől

Jöjjenek betelepülők vagy sem? Kikéri a helyiek véleményét a népszerű balatoni település polgármestere
