A Srbijagas szerb gáztársaság és az orosz Gazprom együtt alakít bankot közös szerbiai projektjeik finanszírozására - jelentette be Dusan Bajatovics, a belgrádi monopólium vezérigazgatója. A tervek szerint az új bank még idén, de biztosan a májusi parlamenti választások után megalakul.
Az ezzel kapcsolatos valamennyi formaságot már elintézték, kész a megállapodás tervezete is, ami a belgrádi kormány jóváhagyására vár, ezen a téren azonban semmilyen problémára nem számítanak.
A két cég már 2010 óta együttműködik a Déli Áramlat szerbiai szakaszának megépítésében. A 400 kilométeres vezeték építési költségét 1,8 milliárd euróra becsülik.
Az első, előkészítő szakasza a beruházásnak, ami elsősorban a tervezést jelenti, és 60-70 millió euróba kerül, májusig befejeződik, és november-decemberben elkezdik az építést. Már tavaly novemberben elkészültek Szerbiában a két vállalat együttműködésével a szükséges földalatti gáztározók, amelyek 450 millió köbméter gáz befogadására alkalmasak, és napi 5 millió köbméteres forgalom lebonyolítására képesek - írta a lengyel Onet.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Milliárdok tűntek el, börtön vár a volt kormányfőre
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány