Hétfőre közel 353 ezer új fertőzöttet regisztráltak Indiában az ottani egészségügyi minisztérium adatai szerint. Szakértők már többször jelezték, hogy a fertőzöttek és a halottak valódi száma vélhetően magasabb a hivatalos adatoknál - írja az MTI.
A járvány egyik gócának számító, több mint 21 milliós Újdelhi kórházai már jelezték, hogy nincs elegendő készletük orvosi oxigénből. Szombaton egy delhi egészségügyi intézményben 20 beteg halt meg, mert elfogyott az oxigén, további féltucat fővárosi kórház szintén súlyos oxigénhiányra figyelmeztetett.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap a Twitteren aggodalmát fejezte ki az indiai járványhelyzet miatt, és bejelentette: az Európai Unió azonnali segítséget nyújt az országnak. Az EU mellett az Egyesült Államok, valamint Pakisztán is segítséget ajánlott fel, Heiko Maas német külügyminiszter pedig hétfőn jelentette be, hogy hazája külön is orvosi oxigént és más egészségügyi felszerelést küld a napokban az 1,3 milliárd lakosú országba.
Az aggasztó indiai helyzetet mutatja az is, hogy miközben a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint világszerte az utóbbi 24 órában világszert közel 800 ezer új esetet regisztráltak, az új fertőzöttek számának növekedésének jelentős részét Indiában regisztrálták.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
