A dolgozóknak küldött belső útmutató szerint csak a magyar taj-számhoz hasonló, NHS-számmal rendelkező alkalmazottakat lehet beoltani egy vezető brit kórházban. Ilyen számot kapnak, akik regisztráltak egy háziorvosnál, a viszonylag frissen az országba vándoroltak és etnikai kisebbségek tagjai között viszont sokaknak - köztük a brit állami egészségügyben dolgozóknak- nincs NHS-száma, így ők az utasítás szerint nem olthatók - áll a portál szemléjében.
Ez sokakat eléggé felháborít, többek között az egészségügyi dolgozók szakszervezetét, a brit állami egészségügy, az NHS ugyanis működésképtelen lenne a bevándorlók nélkül, különösen járvány idején.
A Guardian úgy tudja, hogy az instrukció nem az NHS-től vagy az egészségügyi minisztériumtól jött. Az utasítás dacára több kórházban az NHS-szám nélküli dolgozókat is oltják, és arra kérik őket, hogy az oltás után kérjenek NHS-számot, hogy utólag lehessen majd őket regisztrálni.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek