A friss kutatás szerint a B.1.1.7 nagyjából 40-70 százalékkal könnyebben átadható, mint a SARS-CoV-2 más változatai. A kutatók 496 londoni koronavírus-fertőzöttet vizsgáltak, közülük 341-nél mutatták ki PCR-teszttel a kórokozót, a betegséget pedig 198 embernél okozta a brit vírusmutáns. Az eredmények függetlennek bizonyultak nemtől, kortól, valamint származástól is - írta a hvg.hu.
A szaklapban több tanulmány is megjelent hétfőn a vírusmutánsokról. Ezek közül egy másik a B.1.1.7 tüneteit vetette össze a más variánsok okozta tünetekkel. Az eredmények alapján a brit mutáns okozta tünetek nem térnek el, fennállásuk nem hosszabb azokénál, amelyeket más variánsok okoznak, illetve az újrafertőződés veszélye sem magasabb.
Kapcsolódó
Egy harmadik tanulmány pedig az AstraZeneca védőoltásának hatásosságát vizsgálták a vírus mutációival szemben. Úgy találták, hogy ez a vakcina 75 százalékban hatékony a brit vírusvariánssal szemben, míg más variánsokkal szemben 84 százalékban. Azonban a brazil és a dél-afrikai mutánsokkal szemben jelentősen gyengébb védelmet nyújt az oxfordi vakcina - sőt az utóbbival szemben minimális, vagy egyáltalán semmilyen védettséget sem jelent.
A Pfizer–BioNTech vakcinája is kevésbé hatékony a dél-afrikai variánssal szemben - adták hírül izraeli kutatók egy tudományos ellenőrzésen (peer-review) még át nem esett publikációban. A CNBC szerint a kutatók arra jutottak, hogy a dél-afrikai variáns nyolcszor nagyobb arányban volt jelen azoknak a fertőzötteknek a szervezetében, akiket legalább egy hete beoltottak a vakcina második adagjával.
A vizsgálat arra vonatkozóan nem közöl információkat, mégis mit jelent a kisebb hatékonyság. Azt is megnézik, javít-e valamit a helyzeten, ha a páciens egy harmadik oltást is felvesz az oltóanyagból - írta a hvg.hu.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Óriási támogatást kapnak a nyugdíjasok, ebből szépíthetik a házukat

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Már senki sem úszhatja meg a minősítést a Balatonon, és ez mindenkinek jó

Ezüst gazdaság: még alig látjuk, de elképesztő benne a potenciál

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik

Dél-koreai és török tojások millióival törnék le az árakat
