Szerdán senki sem halt meg. Az áldozatok döntő többsége idősebb személy - írja az MTI.
Csehországban - ahol nem mellesleg szárazság pusztít - az első fertőzést március elsején mutatták ki, azóta 7581 személy betegedett meg. Szerdán több mint hétezer tesztet végeztek, és 75 személynél mutatták ki a fertőzést. Az új fertőzések száma már több mint egy hete jóval száz alatt mozog. Kórházban jelenleg 348 személyt kezelnek, mintegy hatvannál a betegség lefolyása súlyosnak minősíthető. Az elvégzett tesztek száma már megközelítette a 250 ezret.
Az országos válságstáb csütörtöki közleménye szerint a csehországi koronavírus-járvány egyre inkább veszít erejéből, ami lehetővé teszi a közélet és a gazdasági tevékenység fokozatos normalizálását. Néhány intézkedés azonban - például arcmaszkok viselése a köztereken - még hosszabb ideig fennmarad.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Leállt az M3-as metró
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják