A kormány hétfői döntése értelmében keddtől a cseh-német és a cseh-osztrák határon újra megnyílik minden közúti és vasúti átkelőhely. Csehországba való belépéskor azonban kötelező lesz a negatív koronavírus-teszt felmutatása, anélkül az érintett utazóra kéthetes karantén vár. Az utazókat a cseh hatóságok csak szúrópróbaszerűen fogják ellenőrizni. Jan Hamácek belügyminiszter a tárca honlapján azonban felhívta a figyelmet arra, hogy kimondottan turizmus céljából külföldi állampolgárok továbbra sem utazhatnak Csehországba - idézi a bejelentést az MTI.
Szerdától kezdve a cseh és a szlovák állampolgárok legfeljebb 48 órára, azaz két napra szabadon utazhatnak egymás országába anélkül, hogy negatív koronavírus-tesztre lenne szükségük, illetve karanténba kellene vonulniuk.
Az utazás célját nem kell megadni, nincs korlátozva.
"Most beszéltem Igor Matovic szlovák kormányfővel, és megállapodtunk, hogy május 27-től, tehát szerdától kezdve lehetővé tesszük a cseh és a szlovák állampolgároknak az országaink közötti utazást, amennyiben 48 órán belül visszatérnek hazájukba. Erre tesztek és karantén nélkül lesz lehetőség. Az ellenőrzést a szlovák rendőrök végeznék" - olvasható Babis bejegyzésében.
A kormány arról is döntött, hogy keddtől kezdve az összes csehországi nemzetközi repülőtérről el lehet majd repülni a schengeni országokba, illetve fogadják az onnan érkező gépeket. Március közepétől a csehországi nemzetközi légi forgalmat a prágai Václav Havel repülőtérre korlátozták.
Koronavírus
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól