Az évek óta vontatottan haladó gazdasági növekedés olyannyira erodálta az euróövezeti termelékenységet, hogy az már tartós gazdasági károkkal járhat - figyelmeztetett előadásában Mario Draghi.
Az ECB elnöke hangsúlyozta, hogy kizárólag monetáris politikai eszközökkel nem lehetséges feloldani az euróövezet "gazdasági görcseit", ahhoz a növekedés ösztönzésére és a foglalkoztatás javítására összpontosító strukturális reformokra is szükség lenne. "Strukturális reformokkal a gazdasági sokkok időtartamát és mértékét is csökkenteni lehet" - mondta, hozzátéve, hogy "a reformok halasztására lehet persze számtalan jónak tűnő politikai indokot találni, míg mellettük csak alig néhány gazdasági érv szól. Például az, hogy minden késedelemért túl magas árat kell fizetni" - fogalmazott.
Mi a magunk részéről mindent megteszünk annak érdekében, hogy az infláció ne térjen el a szükségesnél hosszabb ideig a kitűzött céltól - jelezte a jegybank elnöke. Az inflációs célok elérését pedig az euróövezeti tagországoknak strukturális reformokkal kellene támogatnia, mivel egy rugalmas, gyorsan reagáló gazdasági környezetben a monetáris transzmisszió is jobban működik - mondta.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv