A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,71 százalékkal, 2535,77 pontra, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,87 százalékkal, 7409,2 pontra csökkent. A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 0,87 százalékos mínuszban, 3067,78 ponton zárt - írja az MTI.
A növekedést valószínűsítői elemzői várakozásokra rácáfolva Kína exportjának dollárban számított értéke decemberben éves összehasonlításban 4,4, százalékkal, 2017 decembere óta a legnagyobb mértékben, az importjáé pedig 7,6 százalékkal, 2016 júliusa óta a legerősebb ütemben csökkent. Ez azt vetíti előre, hogy a világ második legnagyobb gazdaságában tovább lassul a növekedés, és a globális kereslet gyengül.
A Nomura elemzői a kínai export gyengüléséből azt a következtetést vonták le, hogy a kínai jüan árfolyamának közelmúltbeli erősödése rövid életűnek bizonyulhat, a pekingi vezetés talán jobban igyekszik az átfogó kereskedelmi megállapodás megkötésére az Egyesült Államokkal, valamint a kínai döntéshozóknak agresszívabb lépéseket kell tenniük a gazdasági növekedés stabilizálására.
A jüan hétfőn közel hathavi csúcsra erősödött az amerikai dollárral szemben, de a gyenge külkereskedelmi adatok közzététele után elkezdett gyengülni. A Kínán belüli (onshore) devizapiacon záráskor a dollár 6,7687 jüanon forgott, 0,03 százalékkal gyengült a kínai fizetőeszköz.
A tőzsdén a nap egyik vesztese a pénzügyi szektor volt, alindexe több mint 0,6 százalékkal esett. Ennek az az oka, hogy a bankfelügyelet pénteken közölte, a kereskedelmi bankok nem teljesítő hitelállományának aránya tízéves csúcsra, 1,89 százalékra nőtt.
A kereskedelmi miniszter a hét végén azt ígérte, hogy Kína enyhít a külföldi befektetések szigorú szabályozásán, és foglalkoznak a Kínában működő külföldi vállalatok nehézségeinek megoldásával. A munkaügyi minisztérium közölte, hogy intézkedéseket tesz a foglalkoztatottság stabil fenntartásának biztosítására. A kínai devizapiaci felügyelet pedig jelezte, hogy megduplázzák a minősített külföldi intézményi befektetők kvótáját a kereslet kielégítésének céljából.
Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a hét végén ugyancsak arról beszélt, hogy a kisebb vállalatokat érintő, tervezett adócsökkentések támogatják a foglalkoztatás és a gazdasági stabilitás fenntartását, valamint hosszú távon kiszélesítik az adóalapot az országban.
Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 1,38 százalékos mínuszban, 26 298,33 ponton fejezte be a kereskedést.
A tokiói tőzsde munkaszüneti nap miatt zárva volt. A dél-koreai Kospi 0,53 százalékkal, 2064,52 pontra, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,02 százalékkal, 5773,40 pontra esett.
A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,89 százalékkal, 486,54 pontra süllyedt a nap végére.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv