A Pajhotan duzzasztóművet építő China Three Gorges Corporation (CTGC) vállalat közlése szerint a jövő év júliusára lesz üzemképes a duzzasztómű összes egysége.
A Jangce folyó felső szakaszát keresztező Pajhotan a délnyugat-kínai Jünnan és Szecsuan tartomány határán található. A duzzasztómű elkészültekor 16 ezer megawattos teljes beépített kapacitását tekintve a világon a második legnagyobb lesz a közép-kínai Hupej tartományban 2003 óta működő Három-szurdok-gát után, amelynek beépített kapacitása 22,5 ezer megawatt.
A 289 méter magas és 16 termelőegységből álló Pajhotan építését 2017 áprilisában kezdték meg. A tervek szerint évente több mint 62,4 millió megawattórányi energiát termel majd, miután az összes egysége megkezdi a működését. A vízerőmű segítségével becslések szerint várhatóan évente 19,68 millió tonna standard szén takarítható meg, aminek révén pedig 51,6 millió tonnával csökkenhető a széndioxid-kibocsátás - írta a Hszinhua a CTGC közlésére hivatkozva.
Miközben a világ egyes országaiban a vízerőművek elsősorban környezetvédelmi és mezőgazdasági aggályok miatt kezdenek háttérbe szorulni, Kínában a duzzasztóművek építésével igyekeznek mérsékelni a szén, a kőolaj és a földgáz használatát. A világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátójának számító Kína 2030-ra tűzte ki a kibocsátás tetőzésének elérését, 2060-ra pedig azt, hogy karbonsemlegessé válik.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat