A történet lényege, hogy egy portugál asszony - miután egészsége megromlott - úgy döntött, hogy nem használja autóját és azt - anélkül, hogy kivonatta volna a forgalomból - leállította saját házának udvarán. Elkövette azonban azt a hibát, hogy a kocsira nem kötött kötelező biztosítást. Úgy vélte, hogy erre nincs szükség, ha egyszer úgysem megy ki vele a forgalomba.
Azonban a nő gyereke - anélkül, hogy szólt volna az anyjának -, elvitte a kocsit és balesetet szenvedett vele, ő maga és két utasa meghalt.
A portugál jármű garanciaalap (Fundo de Garantia Automóvel) közel 440 ezer eurót fizetett a hozzátartozóknak, azonban úgy gondolta, hogy ezt a pénzt az autó tulajdonosán behajtja. A nő azonban arra hivatkozott, hogy egyrészt nem terheli felelősség a káreseményért, másrészt a kocsit sem állt szándékában használni.
Az ügy bonyolultságára tekintettel, az eljáró portugál legfelsőbb bíróság az Európai Bírósághoz fordult.
- Egyrészt azt szerette volna megtudni, hogy a nő jogosan mellőzte-e a kgfb megkötését, ha tudta, hogy a kocsit nem viszi ki a forgalomba.
- Másrészt arra is kíváncsi volt, hogy a nemzeti kártérítési szerv behajthatja-e a kifizetett pénz egy részét azon az emberen, aki nem kötött biztosítást.
Az Európai Bíróság kimondta, hogy
gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötése kötelező, amennyiben az érintett gépjármű még mindig valamely tagállamban van nyilvántartva, és alkalmas a forgalomban való részvételre, ám, kizárólag tulajdonosának döntése alapján, aki többé nem szándékozik azt vezetni, egy magántulajdonban lévő telken parkol.
A másik kérdésre is pozitív választ kapott a garanciaalap, vagyis megoszthatja a költségeket azokkal, akik nem kötöttek kötelező biztosítást.
A kép csupán illusztráció, forrás: Shutterstock.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!