A globális kereslet csökkenését alapvetően az idézte elő, hogy visszaesett az arany befektetési célú vásárlása, mert a tőzsdén jegyzett befektetési alapok - ismertebb angol rövidítésükön etf-ek - mindössze 399 tonnát vettek, 34 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi, rekord közeli szintnél.
A visszaesés nagyobb arányú is lehetett volna, ha az európai alapok a holland és a francia választások bizonytalan végkimenetele miatt nem menekítették volna a befektetőktől összegyűjtött pénzeik jó részét az aranyba - véli Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója. A központi bankok ezzel párhuzamosan jóval kevesebb sárga nemesfémet vettek 2017. január-márciusban, mindössze 76 tonnával gyarapították a készleteiket, szemben a tavalyi első negyedévi 104 tonnával.
Az aranyrudak és -érmék iránti igények globálisan 9 százalékkal voltak magasabbak 2016 első három hónapjához képest, közel 290 tonnát tettek ki ebben az időszakban, a többletkereslet főleg a kínaiaknak volt köszönhető - mondta Juhász Gergely. Ez annak tudható be, hogy a jüan várható gyengülése és a lassan befagyó ingatlanpiac hatására a kínaiak az aranyat részesítették előnyben. Emellett a kínai új év februári beköszöntét hagyományosan aranyvásárlásokkal ünneplik Kínában. India lakossága pedig aranyékszer-vásárlásait növelte.
Az aranykínálat 1032 tonnát ért el 2017 első negyedévében, ami 12 százalékkal volt alacsonyabb 2016 azonos időszakinál.
Ebben alapvetően a 21 százalékkal 283 tonnára mérséklődő újrahasznosítás játszott szerepet - közölte a Conclude vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a bányászat 764 tonna aranyat hozott felszínre, ez a mennyiség csak kissé maradt el a 2016 első negyedévi 768 tonna kibányászott aranytól.
Az arany 2017 első negyedév végi unciánkénti 1251,6 dolláros ára 7,4 százalékkal haladta meg a január elejeit, az egy évvel korábbival csaknem megegyezett (1 uncia=31,1035 gramm). Az utóbbi napokban a sárga nemesfém 1220 dollár környékén cserélt gazdát.
A Conclude Befektetési Zrt. a fizikai arany, ezüst és más nemesfémek magyarországi forgalmazásának meghatározó szereplője, a befektetési aranypiac árjegyzője.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat