Megtévesztik a vásárlóikat az európai légitársaságok, mikor azt állítják, semlegesítik az utazásuk ökolábnyomát – írja a Bloomberg a Carbon Market Watch friss jelentésére hivatkozva. A nonprofit szervezet a kijelentéseit az Öko-Institut felmérésére alapozta, amely május és július között vizsgálta a nyolc legnagyobb európai légitársaság – az Air France, a British Airways, az Easyjet, a KLM, a Lufthansa, a Ryanair, a SAS és a Wizz Air – károsanyag-kibocsátást célzó intézkedéseinek minőségét és hatékonyságát.
A pandémia ideje alatt visszaesett ugyan a légi közlekedés okozta károsanyag-kibocsátás, összességében azonban az elmúlt két évtizedben nőtt, 2050-re pedig akár meg is háromszorozódhat, hívta fel a figyelmet a Carbon Market Watch. Az ipar globálisan körülbelül egymilliárd tonna szén-dioxidot termel évente.
A környezettudatos világszemlélet terjedésével sok légitársaság azzal próbálta zöldíteni az imidzsét, hogy felkínálta az utasainak a lehetőséget, szálljanak be a vállalat erdősítési projektjeibe, így semlegesíthetik az utazásuk károsanyag-kibocsátását. A Carbon Market Watch felmérése szerint azonban a törekvést eleve sikertelenségre ítéli, hogy a légitársaságok rendre a lehető legolcsóbb, legsilányabb minőségű megoldást választják. Arról nem is beszélve, hogy a fák eléghetnek, kivághatják őket, ha az érintett – rendszerint fejlődő – ország erre vonatkozó jogszabályait módosítják, és az is megtörténhet, hogy nem élnek elegendő ideig ahhoz, hogy valóban kiegyenlítsék a károsanyag-kibocsátásokat.
A légi ipar légszennyezését az Európai Unió a kibocsátás-kereskedelmi rendszerének (ETS) keretein belül szabályozza, jelenleg ez felülvizsgálat alatt áll. A Carbon Market Watch kiemelte, az EU-nak az összes olyan járatot szabályozás alá kellene vonnia, amely uniós területről indul vagy oda érkezik, nem kizárólag azokat, amelyek teljes egészében a zóna területén belül vannak.
A Ryanair egyetért a kezdeményezéssel, mert "így a legnagyobb szennyezést kibocsátó hosszú távú járatok leggazdagabb utasai végre megfizetnék a jogos részüket az uniós környezetvédelmi adóból".
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)