A kamatszint ezzel 7,75 százalékról 7,50 százalékra mérséklődött. Az orosz központi bank idei első kamatdöntő ülése után ismertetett közlemény szerint a kamatcsökkentést az tette lehetővé, hogy "az infláció tartósan alacsony szinten marad belátható időn belül". A dokumentum szerint "jelentősen csökkent az esélye annak, hogy idén a jegybank által célként kitűzött 4 százalékos szint fölé kerüljön az infláció". Januárban 2,2 százalék volt a fogyasztói árak éves emelkedése.
Az orosz jegybank tavaly hat alkalommal, összesen 225 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, amely az év elején 10 százalékon állt.
A jegybank kamatdöntő bizottsága legközelebb március 23-án ülésezik. Szakértők többsége egyelőre arra számít, hogy a jegybank akkor is 25 bázispontú kamatcsökkentésről dönthet. (Hazatérne több szökött orosz üzletember)
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe