12 tonna napraforgómagot és 2 tonna gázolajat loptak az éjszaka leple alatt egy álló uszályról - olvasható a portál beszámolójában.
Ennek apropóján derült ki, hogy nem egyszeri jelenségről van szó: rendszeresen megtámadják az uszályokat a Duna Konstanca megyei szakaszán, egy felvétel is nyilvánosságra került, amelyen az látható, hogy a motorcsónakkal és tömlővel felszerelt kalózok megközelítik az uszályt, majd mintegy hat tonnányi gázolajat lopnak ki az üzemanyagtartályból.
Hajózási szakemberek elmondták, viszonylag gyakori az ilyesmi, az éjszaka támadó kalózok fejszékkel és vasvillákkal felfegyverkezve hajtják végre akcióikat, így a legénység tagjai nem mernek közbelépni.
A fuvarozók nemzetközi szövetségének (ITF) romániai illetékese szerint a válsághelyzet felerősítette ezt a jelenséget.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött