Irán a külföldi szankciók januári feloldása óta 900 ezer hordóval napi 3,1 millióra növelte olajtermelését, azonban 2020-ig 185 milliárd dollár beruházásra van szüksége a szektornak. Addig kihagyható a legnagyobb exportőrök termelés-befagyasztási megállapodásából, mert jelentős külföldi beruházások nélkül komolyabb növekedést már nem érhet el.
A világpiac stabilitását egyébként sem fenyegetné egy potenciális iráni napi 300-400 ezer hordós kiviteli többlet - állította Leonyid Fedun, az orosz Lukoil elnökhelyettese. Mint a TASZSZ-nak elmondta, cége érdekelt az iráni lehetőségekben, azonban ehhez egyelőre sem a feltételek, sem a szükséges törvények nem adottak.
Az árstabilitás érdekében a legnagyobb termelők megállapodtak a kitermelés befagyasztásában, ebből azonban Irán kimaradt, ezért merültek fel most félelmek, hogy exportjának fellendülése felboríthatja a világpiaci árakat.
Többek között erről tárgyalt Teheránban Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter, aki rámutatott: a döntést az olajtermelés stabilizálásáról már 15 ország biztosította támogatásáról, amelyek a világ olajtermelésének 73 százalékát adják. Irán úgy tűnik, nem kívánja felborítani a kialakult egyensúlyt, és nyilván a szereplők megnyugtatása érdekében közölte, hogy kész tárgyalni a befagyasztásról, ahogy kitermelése eléri a napi 4 millió hordót.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe