A strasbourgi plenáris ülésen erről tartott voksoláson 545 igen és 116 nem szavazattal, 34 tartózkodás mellett fogadták el Litvánia csatlakozását az euróövezethez. Az Európai Bizottság javaslatával egybehangzó ajánlást az európai állam- és kormányfők júniusban már politikai támogatásukról biztosították.
"Jó hír ez Litvánia és a balti államok számára, valamint Európa stabilitása szempontjából. A 2006 óta zajló kemény munka eredményeképpen alacsony az infláció, stabil az árfolyam, alacsony a költségvetés hiánya és elfogadható az államadóság szintje. Üdvözöljük Litvániát az euróövezetben" - mondta a szerdai ülésen Werner Langen, az állásfoglalást előterjesztő német néppárti EP-képviselő.
Az EP üdvözölte, hogy Litvánia teljesítette az eurócsatlakozás feltételeit. Az egy éves átlagos infláció 0,6 százalékon áll - vagyis jóval az 1,7 százalékos referenciaérték alatt -, a költségvetés hiánya 2013-ban 2,1 százalék volt - a referenciaérték itt 3 százalék -, a bruttó államadósság GDP-hez viszonyított aránya pedig 39,4 százalék, vagyis jóval a 60 százalékos referenciaérték alatti.
Litvánia az euróövezet 19. tagja lesz. Lettország 2014-ben, Észtország 2011-ben, Szlovákia 2009-ben, Ciprus és Málta 2008-ban, Szlovénia 2007-ben, Görögország 2001-ben, Belgium, Németország, Franciaország, Írország, Spanyolország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Ausztria, Portugália és Finnország 1999-ben vezette be a közös fizetőeszközt.
Az Európai Parlament az eurózónához csatlakozni kívánó országok felkészültségének vizsgálatakor csupán konzultatív szerepet játszik a döntéshozatalban. A végső, hivatalos döntés - aminek a kedvező kimenetele már egyáltalán nem kétséges - e hónap 23-án várható, amikor a tagországok uniós ügyekkel foglalkozó tárcavezetői az úgynevezett Általános Ügyek Tanácsaként eljárva a nyári szünet előtti utolsó ülésüket tartják Brüsszelben.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek