Szűk egyhetes szkanderozás után az amerikai kongresszus alsóházának republikánus képviselői letettek arról, hogy megfúrják a felsőházban kétpárti többséggel elfogadott törvényt a munkaadói járulékkedvezmény két hónapos meghosszabbításáról - jelentette a Reuters. John Boehner, a képviselőház ellenzéki képviselőcsoportjának vezetője néhány jelentéktelen változtatásért cserébe támogatásáról biztosította a jogszabályt, amivel feladta a magas labdát az elnöknek, aki udvarias formában jelezhette: ebben az összecsapásban laposra verte meggondolatlan ellenfeleit.
Barack Obama gratulált a kongresszusnak ahhoz, hogy feloldották a patthelyzetet és nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy a járulék kétszázalékos csökkentésének fenntartásával 160 millió amerikai éves jövedelme lehet magasabb legalább 1000 dollárral. Ehhez persze a januárban újrakezdődő tárgyalásokon további 10 hónappal meg kell hosszabbítani a kedvezmény hatályát.
Jó mulatság volt
A képviselőházi republikánusok a hét elején azzal az indokkal zárkóztak el a szenátusban elfogadott törvény támogatásától, hogy nem ideiglenes, hanem az egész jövő évre szóló megállapodást kell kötni az járulékkedvezményről. Akkor még kevéssé vették figyelembe, hogy felsőházi kollégáik azért nem tudtak erről megállapodni, mert nem találták a forrását a költségvetésben a járulékcsökkentés 12 hónapos fenntartásának.
Boehner elismerte, hogy szívózásuk "talán politikailag nem volt a legokosabb a dolog a világon". Ugyanakkor hozzátette ehhez, hogy alsóházi republikánus képviselőtársaival jó csatát vívtak.
Kicsit még lehet kekeckedni
Elképzelhető, hogy a képviselőházi szavazás elhúzódik a jövő hétre, mivel a republikánusok egy része ellenezheti az egységes szavazást. Ebben az esetben Boehnernek egyfajta gördülő voksolással kell megszereznie a többséget a törvény elfogadásához. Ennek ellenére Obama elnök a december 31-ei határidőig aláírhatja a jogszabályt.
A járulékkedvezmény mellett a csomagban meghosszabbítják bizonyos munkanélküli-segélyek folyósításának hatályát is, továbbá megelőzik, hogy az idősek állami egészségügyi programjában (Medicare) részt vevő orvosok fizetése csökkenjen. Ugyanakkor - ez a republikánusok sikere - az elnöknek február végéig döntenie kell egy Kanadától a Mexikói-öbölik húzódó olajvezeték megépítéséről. Ez ügyben vagy a munkahelyeket teremtő építőipari vagy a környezetvédelmi lobbival kell szembe mennie.
Legolvasottabb
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Hideg zuhany az ünnepekre: oda a jólét, a „perverz” megszorításokat pedig mind elszenvedjük
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Rendkívüli bejelentés: Leó pápa a Vatikánba hívatta a bíborosokat
Bosszantó: ezért fizet többet a fűtésért, miközben nem is melegszik fel a lakás
Mínuszban az alkoholbiznisz: háromszor többe kerül, mint amennyit az állam keres rajta
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Megint a románok tettek keresztbe: füstbe ment az MVM Csoport biznisze
Erre költ a magyar idén karácsonykor