Japán a koronavírus-fertőzések számának növekedésével küzd, Tokióban a kormány által elrendelt rendkívüli állapot megszüntetése után emelkedett az új betegek száma, Oszakában pedig rekordszámú esetet regisztráltak. Viszont az ország készül arra, hogy július 23-án megtartja a már egy évvel így is elhalasztott nyári olimpiát. A kormány a játékokra való felkészülést társadalmi távolságtartási intézkedésekkel és egyéb korlátozásokkal, valamint egy csökkentett létszámú fáklyafutással folytatja.
Viszont közben a lakosság, a járványügyi szakemberek és az ellenzéki politikusok oldaláról is egyre nagyobb a nyomás, hogy a romló járványhelyzetben mondják le inkább a tokiói olimpiát. Ső, már egy magas rangú japán kormánypárti tisztviselő szerint az idei tokiói olimpia lemondása egyre esélyesebb, ha a koronavírus okozta válság túlságosan súlyos lesz, ha a fertőzések negyedik hulláma kevesebb mint 100 nappal a játékok tervezett kezdete előtt megugrik, akkor opció marad a lemondás - írja a Reuters.
Kapcsolódó
"Ha már lehetetlennek tűnik, akkor le kell állítani, méghozzá kérdés nélkül" - mondta Nikai Tosihiró, a Liberális Demokrata Párt főtitkára a TBS televíziónak nyilatkozva.
A lemondás "természetesen" egy lehetőség, mondta Nikai. "Ha az olimpia csak fokozná a járványt, akkor mire jó az olimpia?" - tette fel kérdését.
Szuga Josihide miniszterelnök egyik legfontosabb támogatójaként, a párt nagyágyújaként, Nikai ismert őszinte megjegyzéseiről. Közben a kormánypárt számos más törvényhozója kerülte az esetleges lemondásról kérdéseket, az ügy megvitatását.
A világ legnagyobb sporteseményét már egy évvel elhalasztották, és külföldi nézők nélkül rendezik meg.
A közvélemény-kutatások szerint Japánban egyre kevésbé támogatják, hogy a játékokat egy globális világjárvány idején rendezzék meg. Az "olimpia lemondása" hashtag volt a trend a Twitteren Japánban csütörtökön, több mint 35 000 tweetet küldtek a felhasználók.
A játékok lemondása vagy elhalasztása valószínűleg nem ártana sokat Japán gazdaságának, de nagyobb hatással lenne Tokió szolgáltatási szektorára - mondta szerdán a Nemzetközi Valutaalap egyik magas rangú tisztviselője.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Felrobbantottak egy orosz tábornokot Moszkvában
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban