A tanácskozáson nyilvánosságra hozták a felülvizsgálat után átdolgozott űrkutatási program "alaptervét". Ebből kiderül, hogy az űrhajózási hivatal most először szabott meg határidőt a holdutazáshoz - jelentette az NHK japán televízió.
Japán részt vesz az Egyesült Államok irányította Artemis-programban, amelynek az a célkitűzése, hogy űrbázist állítson Hold körüli pályára, és onnan indítsanak űrhajósokat a Holdra. Tokió e program keretében tervezi a japán űrhajósok Holdra küldését.
A tanácskozáson azt is bejelentették, hogy a japán állami és magánszektor együttműködésével ember irányította holdjármű fejlesztésébe kezdenek, és hogy Japán kutatásokat folytat majd a napenergia űrbéli hasznosítására alkalmas technológia kifejlesztésére.
Kisida Fumio szerint a világűr "olyan határ, amely álmokat és reményt ad az embereknek". Gazdaságbiztonsági szempontból fontos szerepe van a gazdaság és a társadalom támogatásában is - idézte szavait az MTI.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá