A japán földrengést és cunamit követő helyreállítási munkáknak köszönhetően mindössze 1,3 százalékkal zsugorodott a GDP április és június között, szemben a Bloomberg 2,5 százalékos mínuszt mutató konszenzusával. A tőkebefektetések értéke 0,2 százalékkal csökkent, szemben a január-márciusi 1,4 százalékos mínusszal, a közfinanszírozású beruházások azonban három százalékkal bővültek - az elmúlt hat negyedévből ez volt az első, amelyben az állami befektetések nőttek, miután a kormány beszállt a romeltakarításba és a megsemmisült infrastruktúra pótlásába. A fogyasztói kiadások 0,1 százalékkal mérséklődtek az év második negyedében, ami szintén jobb az ezt megelőző három hónapban tapasztalt 0,6 százalékos visszaesésnél. A nettó export, azaz kivitel mínusz a behozatal 0,8 százalékpontot vett el a GDP-ből - ez a legrosszabb adat a válság sújtotta 2009 második negyedévében tapasztalt visszaesés óta.
A GDP ugyan jobban alakult a vártnál, de ahogy a japán gazdaság halad előre, úgy érezteti egyre inkább káros hatását az erős jen - mondták elemzők a Bloombergnek -, ezért a harmadik negyedév ugyan már pozitív eredményt hozhat, de a növekedés gyorsulását megállítja a nemzeti valuta kedvezőtlen árfolyama. A tokiói kormány immáron a harmadik rekonstrukciós csomagon dolgozik, miután eddig két fordulóban összesen hatezer milliárd jent (78 milliárd dollár) fordított erre a célra. A 2012 áprilisában végződő adóévre vonatkozó hivatalos GDP-növekedési előrejelzést ennek ellenére 1,5 százalékról 0,5 százalékra mérsékelték.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv