A tájékoztatás szerint a 300 szavazattal, 98 ellenszavazat és 274 tartózkodás mellett elfogadott jogszabálytervezet felső határt szab egyes szennyezőanyagok - például az ólom, a káros baktériumok, és az endokrin rendszert károsító egyes anyagok - arányának az ivóvízben, és gondoskodik a mikroműanyagok szintjének nyomon követéséről.
A Európai Bizottság javaslatán alapuló szöveg szerint a tagállamoknak az ivóvízhez való hozzájutást javítaniuk kellene ott, ahol ez technikailag kivitelezhető, például ingyenesen használható ivókutak felszerelésével városokban vagy másutt nyilvános helyeken - idézi az MTI.
A kormányoknak azonosítaniuk kellene az ivóvízhez hozzá nem jutó vagy csak korlátozottan hozzájutó csoportokat - köztük a társadalom perifériájára szorultakat és kiszolgáltatottakat -, és javítaniuk kell hozzáférésüket az ivóvízhez. Ezeket a csoportokat tájékoztatniuk kellene arról is, hogyan csatlakozhatnak a vízhálózathoz vagy bármilyen egyéb, a vízszolgáltatást megoldó elosztórendszerhez - áll a jelentésben.
Az EP-képviselők szerint fontos az is, hogy az éttermekben, a menzákon és egyéb vendéglátóhelyeken ingyenesen vagy alacsony felszolgálási díjért lehessen csapvizet kérni.
Az Európai Bizottság szerint az európai háztartások évente több mint 600 millió eurót takaríthatnának meg, ha leállnának a palackozott vizek fogyasztásával. A csapvízre való átállással egyúttal a műanyaghulladék, így a tengereken úszó szemét mennyiségének leszorításához is hozzájárulnának, mert az európai tengerpartokon még mindig az egyszer használatos műanyag palackok teszik ki a szemét legnagyobb részét.
Képünk forrása StockSnap
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező