Az amerikai elnöki hivatal a választási rendszer reformjára és előrehozott választások megtartására szólította fel az iraki vezetőket. Egyúttal szorgalmazta azt is, hogy a rendfenntartó erők szüntessék be az erőszakot a hetek óta tüntetők ellen - idézi a közleményt az MTI.
"Az Egyesült Államok komolyan aggódik a tüntetők, a civil aktivisták és a sajtó munkatársai elleni erőszak, valamint az internet használatának korlátozása miatt" - olvasható a Fehér Ház szóvivőjének közleményében. A kommüniké figyelmeztet arra is, hogy "az irakiak nem fogják tétlenül nézni, amint az iraki rezsim elszívja az erőforrásaikat, valamint fegyveres csoportokat és politikai szövetségeseket használ fel arra, hogy megakadályozza őket véleményük békés kinyilvánításában".
Kapcsolódó
A közleményben Washington - az ENSZ iraki békefenntartó erőihez csatlakozva - arra szólította fel az iraki kormányt, hogy vessen véget a tüntetők elleni erőszaknak, és teljesítse Barhám Száleh iraki elnök ígéretét a választási reformra és az előrehozott választások megrendezésére.
A Fehér Ház egyben a nemzetközi közösséget is arra szólította fel, hogy csatlakozzék Washingtonhoz az iraki nép jobb jövőjének elősegítésében.
A több mint egy hónapja kezdődött tiltakozásokon a rendfenntartó erők rendszeresen éles lőszert alkalmaznak a tüntetők ellen, ami miatt már több mint 300 ember halt meg.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt