A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön azt közölte, hogy decemberben ár, szezonális és naptári kiigazítással 0,4 százalékkal csökkent a német ipari termelés az előző havihoz képest a novemberi 1,3 százalékos esést követően. Elemzők 0,7 százalékos havi növekedést vártak decemberre.
A tőkejavak termelése decemberben 0,9 százalékkal nőtt havi bázison, ugyanakkor az építőipari termelés 4,1 százalékkal, a fogyasztási cikkek termelése 0,5 százalékkal, a félkész termékeké pedig 0,4 százalékkal csökkent, míg az energiatermelés nem változott novemberhez viszonyítva.
Az egy évvel korábbihoz képest ár és naptári kiigazítással 3,9 százalékkal csökkent a német ipari termelés decemberben a novemberi 4 százalékos visszaesés után - írta az MTI.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Leállt az M3-as metró
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Özönlenek a nyugdíjasok az Auchanba, ha ezt megtudják