Idén mintegy háromszáz, 18. évét betöltött magyar fiatal pályázott sikeresen az InterRailre - jelezte Ujhelyi István, a #DiscoverEU program egyik mentora.
A politikus kezdeményezi, hogy ne csak az EU, hanem hazai költségvetésből a kormány és az Országgyűlés is támogassa a programot: 9 milliárd forintból több tízezer magyar fiatal élvezhetné ezt a lehetőséget. Azt is el szeretné érni, hogy a kormány turisztikai forrásokat szánjon európai fiatalok számára ingyenes InterRail-bérlettel megismerni Magyarországot, a magyar kultúrát.
Az itthon Szabad Európa-kártyaként meghirdetett program akkor segít a fiataloknak megismerni Európát, amikor az unió politikai vezetői egymást közti feszültségeket gerjesztenek. Kitért arra, hogy a program idei első évében szeptember végéig 10 826 európai fiatal utazik az InterRail-bérlettel, amellyel bejárhatják Európát. (Óriási gond a fiataloknál - ezt a cikket olvasta?)
Az Európai Bizottság előterjesztésében a 2021 után nyíló hétéves uniós költségvetési időszakban már évi százmillió, összesen 700 millió euró (227 millió forint) juthat a #DiscoverEU-programra. Ez komoly előrelépés, hiszen az idei uniós költségvetési keret még csak 12 millió euró volt - mondta Ujhelyi István.
Magyarország az egyik legjobb volt a programra pályázó országok között, a kvóta alapján kiosztható bérletekhez képest tízszeres volt a jelentkezők száma, így a következő években emelni kell a kvótát - tette hozz a politikus.
A kép illusztráció, forrás: AFP Photo/Philippe Huguen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Három év alatt 15 ember ölhetett meg az orvos, nem bírt a gyilkolás iránti vágyával

Dráma az árrésstoppal: a kormányzat szerint kockázatos lenne kivezetni

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti

Nemcsak a jogosítványa bánhatja: ittas vezetés esetén kártérítés sem lesz és sittre is kerülhet

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Vírusgyárak kialakulása fenyeget: órákon belül felszámolják a telepet, a marhák után a sertéseket is le kell ölni

Tortával ünnepelték az első bankautomatákat: alig hittek a szemüknek, amikor meglátták az ATM-eket
