Donald Trump péntek délután újságíróknak még azt mondta, nem tudja, mi lesz a sorsa Vindmannek, délután azonban Vindmant és a szintén a Nemzetbiztonsági Tanácsnál dolgozó ikertestvérét, Yevgeny Vindmant fegyveres kísérettel vezették ki a Fehér Ház épületéből. Mindkettőjüket elbocsátották. Ezt az ügyvédjük, David Pressman jelentette be.
John Ullyot, a testület szóvivője csupán annyit közölt a sajtóval, hogy személyzeti ügyeket nem kommentálnak.
Kapcsolódó
A Vindman-testvérek ukrajnai születésűek, gyermekkorukban kerültek az Egyesült Államokba. Alexander Vindman a hadsereg alezredeseként a Nemzetbiztonsági Tanács Ukrajna-szakértője volt, szintén alezredes rangú testvére pedig jogászként dolgozott ugyanott.
Alexander Vindman a demokrata párti törvényhozók egyik tanúja volt a demokrata többségű képviselőház által Trump ellen megindított eljárás bizottsági meghallgatásain.
Tanúvallomásában elmondta, hogy nem volt jelen az amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vitatott tavaly júliusi telefonbeszélgetésén, a beszélgetést a Fehér Ház úgynevezett szituációs szobájában hallgatta nemzetbiztonsági kollégáival és Mike Pence alelnök hivatalának munkatársaival együtt, de ennek alapján elég részletes információkkal szolgált a beszélgetés tartalmáról. Mint a törvényhozóknak decemberben elmondta: a telefonbeszélgetés után nem sokkal értesítette hivatali feletteseit a beszélgetés miatti aggodalmairól.
Vindman bizottsági meghallgatásán felvetették neki, hogy megtorlás érheti, amiért nyíltan kiállt az ügyben, amire azt válaszolta, neki fontosabb, hogy elmondja az igazat. Amerikai sajtóinformációk szerint Alexander Vindman várhatóan visszatér a védelmi minisztériumba, bár egyelőre nem világos, hogy milyen feladatot bízhatnak rá. Mark Esper védelmi miniszter péntek délután - még az elbocsátás előtt - azt nyilatkozta: szívesen látják viszont egykori munkatársaikat, "bárhol szolgáljanak is, bármilyen feladatot is lássanak el".
Alexander Vindman korábban Irakban szolgált, ahol meg is sebesült.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat