A Polgári Platform vezette lengyel kormány 2015-ben vezette be az első, a második és a negyedik osztályos általános iskolás diákoknak, valamint a középiskolák első osztályosainak a tankönyvek ingyenesség. Az új kormány, amelyet a radikális jobboldali PiS vezet, folytatta a reformot: idén már csak az általános iskolások hatodik osztályosainak és a középiskolák harmadik osztályosainak kellett fizetni a tankönyvekért - írja a Gazeta Wyborcza.
A reform következő szakaszában, jövőre csak a gimnazisták szüleinek kell majd fizetni a tankönyvekért, igaz a PiS-kormány szinte teljesen megszünteti a gimnáziumokat. A családok a tankönyvek ingyenessé tételének köszönhetően évente több száz zloty tudnak megspórolni (egy zloty körülbelül 72 forint középárfolyamon).
Nem úgy a könyvesek
A negyven könyvesboltot képviselő könyves szakmai szövetség viszont arról számolt be, hogy a reform hatalmas csapást mért a kisebb boltokra. Ezek forgalmában a tankönyv-árusítási szezon augusztustól szeptemberig tart, és gyakran éves bevételük 50 százalékát hozza. Ezért a kiesés nagy gondot okoz.
A reform bevezetéséig a tankönyvpiac értéke majd egymilliárd zloty volt, amelynek 30 százalékát az általános iskolák 1-3 osztályosainak könyvei adták. Ehhez jött még a másodlagos piac, amely a legfiatalabbak körében alig 10 százalékot tett ki.
Az utóbbi években azonban a könyvesboltok forgalma rendkívüli módon csökkent, így a tulajdonosok csalódtak a kormány reformjában. A teljes piac értéke 200-300 millió zlotyra hanyatlott, a tankönyvszezon forgalma 70 százalékkal zuhant.
Hanyatlás
Míg 15 évvel ezelőtt 2500 könyvesbolt volt Lengyelországban, addig ma alig 1600 van. Sok bezárás vagy csőd éppen az oktatási reform miatt következett be. A boltok igyekeznek papírárukkal, társasjátékokkal, nevelési-oktatási játékokkal szélesíteni kínálatukat, néhány éve vesznek és eladnak használt tankönyveket is. Ennek ellenére a kisvárosok összes könyves boltja bezárt.
Tavaly a lengyelek 63 százaléka egyetlen könyvet sem olvasott el. Minden ötödik lengyelnek nincs otthon egyetlen darab könyve sem. Ez a legrosszabb eredmény az 1992 óta vezetett statisztikában, így az ország olvasottság tekintetében az egyik legalacsonyabb szinten van Európában.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin