Lázadás és közpénz hűtlen kezelése miatt a legmagasabb büntetést, 25 éves szabadságvesztést és közügyektől eltiltást Oriol Junqueras volt katalán elnökhelyettes esetében kérvényezte, aki egy éve előzetes letartóztatásban van.
Ugyanezekben a vádpontokban a szintén előzetes letartóztatásban lévő egykori katalán kormánytagok, Joaquim Forn, Jordi Turull, Josep Rull, Raül Romeva és Dolors Bassa esetében 16 év börtön és közügyektől eltiltás a javasolt büntetés.
Lázadás bűncselekménye miatt Jordi Sánchez és Jordi Cuixart katalán függetlenségi civil szervezeti vezetőkre, valamint Carme Forcadell egykori katalán parlamenti elnökre 17 éves büntetési tétel szerepel az indítványban.
Érvelésében az ügyészség hangsúlyozta: a vádlottak veszélybe sodorták Spanyolország alkotmányos rendjét, Katalónia függetlenségére irányuló tervük pedig minden, a céljuk eléréséhez szükséges eszközt, így az erőszakot is tartalmazta. Erre példaként említve a tömegrendezvények "megfélemlítő erejét", valamint a katalán vezetők utasításainak alárendelt katalán rendőrség felhasználását - írjaa az MTI.
Utóbbi miatt egyébként Josep Lluís Trapero volt katalán rendőrfőnök esetében 11 éves börtönbüntetést indítványozott a központi büntetőbíróságnál lázadás miatt.
A perben, amely az eddigi információk szerint várhatóan január közepén indulhat a legfelsőbb bíróságon, összesen 18-an kerülnek a vádlottak padjára a 25 politikus és civil szervezeti vezető közül, akikkel márciusban szemben vádat emeltek a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.
Carles Puigdemont volt katalán elnök és egykori kormányának szintén külföldön tartózkodó négy tagja nincs közöttük, mivel a spanyol bíróság által kért kiadatásukat Belgiumban és Németországban is elutasították.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben