A tárca nyilatkozata szerint mindaddig, amíg a holland nagykövet nem térhet vissza állomáshelyére, addig Hollandia nem ad engedélyt arra, hogy az új, Hágába akkreditált török nagykövet átadja megbízólevelét.
Halbe Zijlstra holland külügyminiszter kijelentette, a két ország számos kétoldalú tárgyalást folytatott, de a megbeszélések nem hoztak megoldást a kapcsolatok normalizálására. Hozzátette, a Hágába akkreditált török ügyvivőn keresztül továbbították a nagykövet visszahívásáról hozott kormánydöntést. (Trump beszólt Erdogannak.)
Hollandia és Törökország között tavaly márciusban diplomáciai vitát okozott, hogy a holland hatóságok nem engedték meg két török miniszternek, hogy Rotterdamban részt vegyenek az elnöki rendszer bevezetéséről döntő, április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen. Recep Tayyip Erdogan török elnök náci maradványnak és fasisztának nevezte a holland kormányt, a külföldön lévő ankarai holland nagykövettel pedig közölték, hogy "egy ideig" ne térjen vissza Törökországba.
Fotó forrása: Bulent Kilic/AFP
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit